Visszaérkezés az anyaméhbe

Visszaérkezés az anyaméhbe

Amióta az eszemet tudom, imádom a vizet. Gyerekként órákat pancsoltam a kádban, a szüleim alig tudtak kivenni belőle. Apám sokat morgolódott az eső miatt, de én nagyon szerettem, mert utána hatalmasakat lehetett a pocsolyákban csatangolni, ugrálni. Anyám persze kevésbé örült, de a gyerekeket még kevésbé zavarja az, hogy nyakig sárosak lesznek. 🙂 Ahogy egyre nagyobb lettem, szinte mindig víz mellé mentünk nyaralni, eleinte tavak, majd tengerek mellé. Én pedig kora reggeltől késő estig a vízben lubickoltam, soha nem akartam belőle kiszállni. Istenem, de szép idők is voltak azok…

Felnőttként, 3 gyerekes apaként sokszor eszembe jutnak ezek az időszakok. Egyrészt látom a saját csemetéimen is a víz iránti rajongást, másrészről felmerül bennem, hogy vajon miből fakad a legtöbb embernél ez a vonzalom? Miért van az, hogy ha nyaralunk, akkor Balaton vagy tengerpart? Persze jó télen síelni is néha, vagy nyáron a természetet járni, de a kikapcsolódással valahogy szervesen összekapcsolódik a víz közelsége, a vízben való felszabadító megmártózás. Ilyenek vagyunk, s talán azért van ez, mert a vízben levés a legelső élményünk a biztonságról. Bár szárazföldi lények vagyunk tüdővel “felszerelve”, a lelkünk mélyén “kétéltű emberként” létezünk, hiszen életünk első 9 hónapjában magzatvízben növekszünk, s így a víz lesz az a közeg, amelyhez a legtermészetesebb módon kapcsolódunk. Az anyaméh biztonságos melegségében lubickolni valamennyi embernek egy meghatározó – tudatalatti – élmény, s hiszem, hogy érett felnőttként is ezekhez a pillanatokhoz szeretnénk minél inkább “visszaérkezni”, akárhányszor víz mellé megyünk vakációzni.

Amikor legelőször dézsáztam évekkel ezelőtt, akarva-akaratlanul beugrott egy olyan érzés, hogy itt olyan jó, “itt biztonságban vagyok”. Nehéz dolog megunni is ezt az állapotot, a 37 fokos vízben való üldögélés szűnni nem akaró lelkesedéssel tölti fel minden porcikámat a mai napig. Akár dézsázom, akár csak egy wellness hétvégére megyek valamelyik fantasztikus hazai gyógyfürdőbe – már ameddig lehetett ilyet tenni – minden alkalom olyan érzéssel tölt el, mikor az ember visszajut az origóba. Leteszem a mindennapok terhét, feszültségét és visszatérek oda, ahonnan jöttem. Persze lehet, hogy belemagyarázom ezt az anyaméh emléket az egész sztoriba, de valahol mégis hiszem, hogy a víz szeretete ebből fakad.

Mielőtt elkezdtem üvegszálas dézsákat forgalmazni, sokat gondolkodtam azon, hogy mi lenne az a termék / szolgáltatás, amellyel biztosan örömet, minőségi változást tudok az emberek életébe hozni? Talán ilyeneken gondolkodnak azok is, akik valamilyen gyógyászati eszközt vagy táplálék-kiegészítőt forgalmaznak tiszta szívvel, de én ahhoz nem értek. Arról viszont sok-sok első kézből származó tapasztalatom volt és van, hogy milyen érzés dermesztő hidegben egy 37 fokos dézsában üldögélni, és úgy érezni magam, hogy én bizony hazajöttem.

Kívánom, hogy minél többen megéljétek ezt a csodát, mert az ilyenekért érdemes megszületni.

Van még raktáron néhány darab, írj nekem, és én örömmel megmutatom őket, hogy már jövő hétvégén Te is hazaérkezhess.

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

Vélemény, hozzászólás?